Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

A Karcagi Általános Iskolai Központ sikerei az Országúti Kerékpár Diákolimpia Országos Döntőjén

Lassan hagyománnyá válik iskolánkban a téli tornatermi edzések után, hogy ha kitavaszodik, akkor felmérjük erőinket, kerékpárra pattanunk, és készülünk a diákolimpia országos döntőjére. Ettől a tanévtől a három tagiskola összefogva válogatta ki a legjobban felkészült tanulókat a versenyre. A gyerekek nagyon szeretik ezt a sportot, annak ellenére, hogy igen nagy állóképességet, gyorsaságot és taktikai érzéket kíván.

FELHÍVÁS az általános iskolákba történő beíratásra

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:

2013. április 8. - 9. (hétfő, kedd)

8.00 órától 18.00 óráig

Tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.

Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas,

A Karcag Testvérvárosaiért Alapítvány jótékonysági estjén

Karcagi Általános Iskolai Központ sikerei a Duatlon Diákolimpia Országos Döntőn Szekszárdon

Logopédus

Karcagi Általános Iskolai Központ 5300 Karcag, Kossuth tér 4.

                       

a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

GYÓGYPEDAGÓGUS

GYÓGYPEDAGÓGIAI TANÁR LOGOPÉDUS és/vagy SZOMATOPEDAGÓGUS SZAKKAL

munkakör betöltésére

Gyermek- és ifjúságvédelmi felelős

Karcagi Általános Iskolai Központ 5300 Karcag, Kossuth tér 4.

                       

a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI FELELŐS

munkakör betöltésére

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Rendszergazda

Karcagi Általános Iskolai Központ 5300 Karcag, Kossuth tér 4.

                       

a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

RENDSZERGAZDA

munkakör betöltésére

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Takarító

A Karcagi Általános Iskolai Központ a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

Takarító munkakör betöltésére.

Munkáltató neve: Karcagi Általános Iskolai Központ

Munkáltató címe: 5300 Karcag, Kossuth tér 4.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: részmunkaidős

A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: az iskola külső és belső tereinek takarítása

A tanévkezdés időpontjai 2012-2013

Tankönyvosztás

Györffy István Tagiskola:
időpont: 2012. 08. 27. 8.00-16.00 óráig

Kováts Mihály Tagiskola
időpont: 2012. 08.28. 8.00-16.00 óráig
helyszín: Györffy István Tagiskola

Kiskulcsosi Tagiskola
időpont: 2012. 08.29. 8.00-16.00 óráig
helyszín: Kisújszállási út 112.

Alakuló értekezlet

Minden tagiskolában: 2012. 08.27. 8.00 óra

Vezetői Fórum Szolnokon

2012.08.28-án

Szakmai Fórum Szolnokon

2012.08.29-én

Technika szakos tanár

A Karcagi Általános Iskolai Központ a „Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet

PÁLYÁZAT
Technika-bármely szakos tanár munkakör betöltésére

Munkáltató neve: Karcagi Általános Iskolai Központ

Munkáltató címe: 5300 Karcag, Kossuth tér 4.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő

A munkakörbe tartozó lényeges feladatok: Technika tantárgy tanítása

Nyári ügyelet

1.Nyári napközi (ebéd, takarítás, ügyelet) 08.10-ig

2.Iskolatitkár, gazdasági iroda – folyamatosan van ügyelet

3.Vezetői ügyelet ( Székhely: Kossuth tér 4. )
 

Időpont

Nap

Óra

Ügyeletes neve

07.09.

Hétfő

Diákigazolvány igénylésének rendje

Karcagi Általános Iskolai Központ

5300 Karcag, Kossuth tér 4.

 

TÁJÉKOZTATÓ

Diákigazolvány igénylésének rendje

 

(Diákigazolvány – oktatási igazolvány)

 

1.) Az okmányirodában fénykép és aláírás kép rögzítése:

- Az aláírást a 14 éven aluliaknak üresen kell hagynia.

- A szolgáltatás ingyenes.

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Internetes könyvtári levelezőverseny

A Karcagi Általános Iskolai Központ iskolai könyvtárai levelezőversenyt hirdetnek A könyvtárak és a Világháló címmel. A versenyen a Karcagi Általános Iskolai Központ tagiskoláinak 5-8. osztályos tanulói vehetnek részt. Internetes verseny, mert

  • a válaszokhoz az információkat az Interneten kell megkeresni,
  • a válaszokat az Interneten kell beküldeni.

A verseny 4 fordulóból áll. A feladatok megjelenése:

Az iskolai könyvtár és az olvasás levelezőverseny eredményei

Októberben hirdettük meg levelezőversenyünket. A verseny 4 fordulóból állt. A versenyen a Karcagi Általános Iskolai Központ tagiskoláinak 5-8. osztályos tanulói vehettek részt. A versenyre 29 tanuló jelentkezett (ennyien oldották meg az 1. forduló feladatsorát). Tagiskolánként:

  • Györffy István Tagiskola 12 fő,
  • Kiskulcsosi Tagiskola 1 fő,
  • Kováts Mihály Tagiskola 16 fő.

A versenyt befejezte, azaz valamennyi forduló feladatlapját leadta 16 tanuló. Tagiskolánként:

Dobogós helyeken a közlekedésismereti verseny megyei fordulóján

A Karcagi Általános Iskolai Központ negyedik és nyolcadik évfolyamának tanulói 2011 novemberében közlekedési ismereteikből adtak számot egy országos meghirdetésű verseny keretében.

Iskolánkat a megyei fordulón az évfolyamonként legjobb eredményt elért tanulók képviselték, amely 2012. február 13-án, Szolnokon került megrendezésre.

Diákolimpia Megyei Úszóverseny eredmények

Helyszín: Mezőtúr 100 m hátúszás:

  • 2. Szentesi Ákos 6.c
  • 2. Keserű Balázs 8.c
  • 2. Szopkó Ivett 8.b
  • 3. Urbán Andrea 7. c

100 m gyorsúszás:

  • 2. Keserű Balázs 8.c

50 m mellúszás:

  • 2. Keserű Bálint 6.c

4x 50 m gyorsváltó:

Magyar Kultúra Napja ünnepi műsor

2012. JANUÁR 20-ÁN PÉNTEKEN 17 ÓRÁTÓL A Déryné Kulturális Központ színháztermében a Karcagi Általános Iskolai Központ és az Erkel Ferenc Alapfokú Művészetoktatási Intézmény növendékei és tanárai közreműködésével.

MŰSOR

Köszöntőt mond Kovácsné Kerekes Katalin.

A műsorszámokat konferálja Posztósné Gyarmati Éva.

Műsorszámok:

1. Kölcsey Ferenc Himnusz c. versét Horváthné Pandur Tünde a Kiskulcsosi Tagiskola pedagógusa mondja el

2. Szatmári táncok Előadják: Györffy István Tagiskola 8. a. osztálya A táncot betanította: Szilágyi Erik tánctanár

Karácsonyi műsor

A Karcagi Általános Iskolai Központ tanulói sok szeretettel meghívják  Önt és kedves családját  a  2011.december 15-én, 17 órakor kezdődő szabadtéri karácsonyi műsorukra. Helyszín:  Városháza előtti tér.

Az iskolai könyvtár és az olvasás

Október az Iskolai Könyvtárak Nemzetközi Hónapja. Az idei szlogen: Az iskolai könyvtár: életre nevel!
Ezen alkalomból a Karcagi Általános Iskolai Központ iskolai könyvtárai levelezőversenyt hirdetnek Az iskolai könyvtár és az olvasás címmel.
A verseny 4 fordulóból áll. A versenyen a Karcagi Általános Iskolai Központ tagiskoláinak 5-8. osztályos tanulói vehetnek részt.

Oldalak

Subscribe to RSS - Karcagi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola